A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 16., kedd

Bő fél óra

Most direkt fotóztam az órát, mert bár hamar hazaértünk, még el kellett robognom  tejért, mert a szokásos palacsinta sütés következett és el is időztem kicsit a friss levegőn!
Ezért turbó fokozatra kapcsoltam 18.05-kor!
 Még jó, hogy gondolkoztam a boltba menet, hogy mit kéne összedobni, így jött az isteni szikra, a túró!
Máris láttam magam előtt a lebbencs leves, túrógombóc párost!
A túrógombóccal kezdem, mert annak hűlni kell. Ez nem A hagyományos, azt nem tudom hogy kell készíteni, ez egy gyors és könnyű túrógombóc, mely még soha nem hagyott cserben!
Felteszek főni fél liter vizet, majd két teáskanál pálmazsírt, egy csomag vaníliás cukrot, egy marék cukrot és várom, hogy felforrjon. Amint felforr, mehet bele két deciliter kukoricadara és sűrű kevergetések közepette bugyogásig forralom (ez kb 10-15 keverés, tehát pillanatok alatt megvan!) Ezután kiteszem hűlni a terszra. Jöhet a leves!
Arra persze nem volt eszem, hogy szalonnát is vegyek a lebbencsleveshez, de nem tragédia, legfeljebb kicsit egészségesebb lesz... Persze nem finobabb, de annyi baj legyen!
A titkos hozzávaló úgyis a házi tészta, jó hólyagosra pirítva! Kukkantsunk be csak a zsákba:
Ez Dédi műve!
Ez már valami! Külön bejegyzést érdemel és nem az én kezem munkája, de egyszer rám hárul majd a feladat és néha belevágok én is, de szerencsére még van Aki elkészítse!!!Elég pepecs munka, de nem nagy ördöngősség, azonban rendkívül időigényes. Mert gyúrod, áll, gyúrod, áll... Aztán nyújtod, szárad...stb. Ne menjünk bele, lesz bejegyzés, mert napi alapanyag!
Nos! Mivel nincs szalonna, ezért pálmazsíron rotyog a tészta, mikor szépen barnul és jó hólyagos, akkor megy rá a hagyma, só, őrölt bors, kettőt-hármat kavarok, és dobom rá a krumplit. Ilyenkor lehúzom a gázról, mert nem szeretem, ha a keményítő oda kap a lábos aljára... Szórok rá pirospaprikát és löttyintek a házi paradicsomléből is alá, meg a fagyóból kicsípek pár kocka zöldpaprikát (ezek nyáron kerülnek oda, a  Kertimunka fül alatt lesz róla bővebben).
Megy vissza a tűzre, rá a lé és várom, hogy felfőjön.
Amíg várok, nem várok, hanem megnézem a teraszon a darát, keverek rajta kettőt, hogy gyorsabban kihűljön. Ugye milyen jó volt a tél?Már rég kihűlt volna ekkorra! Na sebaj! Vártuk már a jó időt nagyon! Addig megpirítom a morzsát. Serpenyőbe pálmazsír, mehet rá a panírmorzsa. Emellett (nekem) ott kell állni végig, mert egyszer nem pirul, aztán hirteln meg fekete.... Oda kell figyelni, időben lekapcsolni, mert még a serpenyő is forró marad egy ideig... Mikorra megpirult, elhűlt a dara is. Hozzá kell keverni negyed kg túrót, de lehet felet is, nem lesz baja, legfeljebb több. Aztán nedves kézzel gombócokat kell készíteni, azokat a morzsába megforgatni és porcukorral tálalni. Ínyencek darált dióba is forgathatják, nálunk az is bejött! Mire kész a gombócozás, kész a lebbencs leves is! Az idő pedig 1-2 percel több, mint fél óra volt!


2013. április 12., péntek

Amikor nem kell főzni...

Rendkívül ritkán, de azért alkalmanként előfordul ez is szerencsére. Ilyenkor előtérbe kerül olyan vacsora, amely kicsit időigényesebb, mert több előkészületet igényel, vagy az elkészítés maga hosszadalmasabb.
Most a kikönyörgött MaciLaci-féle zöld lepényes hamburger volt a soron, mert ugye a hozzávalók előkészítése tovább tart, mint megenni...
A zöld lepény fejes saláta volt, tettem bele kaloforniai paprikát, paradicsomot, reszelt sajtot, ketchupot, (magamnak és Dédinek lila hagymát) és vettem nem túl silány minőségű hamburger húst, amit kisütöttem.
Nem vittem túlzásba, mert tudtam, hogy csak a szeme kívánja, az ilyen egyvelegeket Pupikám nem szokta értékelni.
Vettem a szomszéd pékségben hamburger zsemlét, és nekiláttam. Nos ahogy jósoltam, én vágtam be kettőt, Dédi egyet, Pupi meg inkább a boltban levadászott epröntetes görög joghurttal volt elfoglalva...
Nem is vacsora volt ez, hanem uzsonna, ezért később kentem Neki májas kenyeret és sűrű zsarolások közepette benyomattam mellé kb fél deka paprikát...
De én is megéheztem ám! Mit nekem délután két hambi! Nézegettem a megmaradt zsömlét, meg a maradék zöldségeket, hogy összedobok mégegyet magamnak, de az azért már tényleg túlzás lett volna... Még a gondolattól is megszégyelltem magam...
De a maradék zöldségek megmozgatták a fantáziámat... Ott van még az oliva is a hűtőben, meg megint készítettem fokhagymás vajkrémet. Se só, se bors, csak reszelt sajt, zsiradék és öntet helyett pár csipet házi vajkrém...
 Így legalább nem forgolódtam egész éjszaka, mert degeszre zabáltam magam elalvás előt... Még külön jót is tett a két hamburgernek, hogy utánnuk küldtem ezt a kis salit!

2013. március 29., péntek

Tészta, tészta, tészta

Tegnap vendég gyerek érkezett estére hozzánk, ezért vendégváró lett a tejbegrízből... Olyan dícséretet kaptam, amilyenre minden szakácsnő vágyik!
Azt mondta Francesz: "Olyan lett a tejbegríz, mint Anyáé, pont olyan! Imádom!"
Na ezért érdemes a konyhában állni. Ellenben kevesebb időm maradt, a menüre, mint máskor. De ez nem fog ki rajtam!
Kivettem a fagyóból egy kis darált húst. A mikróban pillanatok alatt kiolvad, kb annyi idő, míg előkészülök a hagymával, meg oda teszem forrni a vizet a tésztának.
Én 500 g darálthúshoz 2 fej hagymát teszek, ha aprók, akár 3-at is. De van, hogy 1 kg húst teszek fel inkább, mert nagyobb adag finomabb és 2-3 kaja is lesz belőle, vagy adagonként visszafagyasztom.
Előkapom a kuktát és dobok bele pálmazsírt.
Na itt áljjuk meg egy szóra!
KUKTA, annyi, mint gyorsfőző edény. A legnagyobb találmányok egyike! Azon túl, hogy pálinkát is ebben főztek nagyapáink az "átkos" rendszerben.... a mai háziasszony nagyságrendekkel lerövidítheti a főzési időt! Sőt! Minden finomabb, mert "együtt fő", bezárva és nem illannak el az ízek! Én nagy rajongója vagyok!
Ha szeretnél gyors és hatékony maradni, szerezz be kettőt. Egy kicsit és egy nagyot. Életed legjobb 10-15 ezres befektetése, mert évekig használod (én még használom a nagymamámét is, ha ez mond valamit...) és milló órát takarítasz meg ezalatt! Van néhány fortély, azokat egy másik bejegyzésben megosztom...
Hevül a pálmazsír, mehet bele hagyma. Én nem sózom, majd csak a hússal együtt, így roppanósabb marad. ( Csak, ha nem sikerül jó apróra aprítani, akkor sózom még a hús előtt.)
Aztán mehet bele a husi. Só, frissen őrölt bors és irul-pirul fehéredésig.
Aztán jön a lelke!

Én télen a maradék paprikákat mindig összekockázom és fagyasztom, ebből dobok 4-5 kockát (minden  pörkölt alapú ételbe) bele.
Aztán lehúzom a gázról, megszórom pirospaprikával és a nyáron eltett paradicsomlével kissé felengedem. (Nyáron persze friss parit és paprikát dobok mellé!) Mehet vissza forrni, majd annyi vizet teszek hozzá, amennyi zaftot szeretnék, hogy legyen. Mehet rá a fedő és fővéstől (sziszegéstől) számított 10-12 percig főzöm!!!
Közben a tésztavíz felforrt, dobok bele sót, egy teáskanál pálmazsírt és lobogó lángon zubogtatom.
Itt hódolok egy percet az Aldinak, mert a durum spagetti tésztája nekem rendesen bevált, darálthúspörivel csak ezt főzöm.
Mire megfő a tészta, megfő a hús, kiteszem a teraszra a kuktát hűlni, addig leszűröm a tésztát, lecsepeg, pálmazsban átforgatom. Kész. Max 20 perc, nem több, de eben előkészület, utómunka, minden benne!
Jó étvágyat kívánok!
Reggel meg beugrott, hogy és a leves??? Feltettem pálmazsírban pirulni 1 evőkanál lisztet, a világos rántást felöntöttem a tegnapról maradt paradamicsonlével, kevés vízzel higítom. Dobok bele egy egész, de kicsi hagymát, só, bors is megy bele. Mikor felfő, egy marék rizs és kevergetem, hogy ne tapadjon le és 10 perc alatt kész ez is. Tálaláskor cukrozom, mert a változatosság kedvéért mindenki másképp szereti. Ha tegnap kicsit figyelmesebb vagyok, beiktatom a pöri-tészta közzé, de a gyerekek elvették az eszem :)

Másik blogom: www.divatbutik.blogspot.com